Jump to content

kontextus

From Wiktionary, the free dictionary

Hungarian

[edit]

Etymology

[edit]

From Latin contextus.[1]

Pronunciation

[edit]
  • IPA(key): [ˈkontɛkstuʃ]
  • Hyphenation: kon‧tex‧tus
  • Rhymes: -uʃ

Noun

[edit]

kontextus (plural kontextusok)

  1. context
    Synonyms: szövegkörnyezet, szövegösszefüggés

Declension

[edit]
Inflection (stem in -o-, back harmony)
singular plural
nominative kontextus kontextusok
accusative kontextust kontextusokat
dative kontextusnak kontextusoknak
instrumental kontextussal kontextusokkal
causal-final kontextusért kontextusokért
translative kontextussá kontextusokká
terminative kontextusig kontextusokig
essive-formal kontextusként kontextusokként
essive-modal
inessive kontextusban kontextusokban
superessive kontextuson kontextusokon
adessive kontextusnál kontextusoknál
illative kontextusba kontextusokba
sublative kontextusra kontextusokra
allative kontextushoz kontextusokhoz
elative kontextusból kontextusokból
delative kontextusról kontextusokról
ablative kontextustól kontextusoktól
non-attributive
possessive - singular
kontextusé kontextusoké
non-attributive
possessive - plural
kontextuséi kontextusokéi
Possessive forms of kontextus
possessor single possession multiple possessions
1st person sing. kontextusom kontextusaim
2nd person sing. kontextusod kontextusaid
3rd person sing. kontextusa kontextusai
1st person plural kontextusunk kontextusaink
2nd person plural kontextusotok kontextusaitok
3rd person plural kontextusuk kontextusaik

References

[edit]
  1. ^ Tótfalusi, István. Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára (’A Storehouse of Foreign Words: an explanatory and etymological dictionary of foreign words’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2005. →ISBN