íreim

Hungarian

Etymology

ír +‎ -eim (possessive suffix) (whether in the sense ’Irish’, though írjeim being more common, or in the sense ’balm’, where írjaim is more usual).

Pronunciation

• IPA^(key): [ˈiːrɛjim]
• Hyphenation: íre‧im

Noun

íreim

1. first-person singular multiple-possession possessive of ír

Declension

Inflection (stem in -e-, front unrounded harmony)
	singular	plural
nominative	—	íreim
accusative	—	íreimet
dative	—	íreimnek
instrumental	—	íreimmel
causal-final	—	íreimért
translative	—	íreimmé
terminative	—	íreimig
essive-formal	—	íreimként
essive-modal	—	íreimül
inessive	—	íreimben
superessive	—	íreimen
adessive	—	íreimnél
illative	—	íreimbe
sublative	—	íreimre
allative	—	íreimhez
elative	—	íreimből
delative	—	íreimről
ablative	—	íreimtől
non-attributive possessive - singular	—	íreimé
non-attributive possessive - plural	—	íreiméi