parancsnok

Hungarian

First attested in 1829. From parancs (“order, command”) +‎ -nok (noun-forming suffix indicating an occupation).^[1]

parancsnok (plural parancsnokok)

Inflection (stem in -o-, back harmony)
	singular	plural
nominative	parancsnok	parancsnokok
accusative	parancsnokot	parancsnokokat
dative	parancsnoknak	parancsnokoknak
instrumental	parancsnokkal	parancsnokokkal
causal-final	parancsnokért	parancsnokokért
translative	parancsnokká	parancsnokokká
terminative	parancsnokig	parancsnokokig
essive-formal	parancsnokként	parancsnokokként
essive-modal	—	—
inessive	parancsnokban	parancsnokokban
superessive	parancsnokon	parancsnokokon
adessive	parancsnoknál	parancsnokoknál
illative	parancsnokba	parancsnokokba
sublative	parancsnokra	parancsnokokra
allative	parancsnokhoz	parancsnokokhoz
elative	parancsnokból	parancsnokokból
delative	parancsnokról	parancsnokokról
ablative	parancsnoktól	parancsnokoktól
non-attributive possessive - singular	parancsnoké	parancsnokoké
non-attributive possessive - plural	parancsnokéi	parancsnokokéi

Possessive forms of parancsnok
possessor	single possession	multiple possessions
1st person sing.	parancsnokom	parancsnokaim
2nd person sing.	parancsnokod	parancsnokaid
3rd person sing.	parancsnoka	parancsnokai
1st person plural	parancsnokunk	parancsnokaink
2nd person plural	parancsnokotok	parancsnokaitok
3rd person plural	parancsnokuk	parancsnokaik

^ parancsnok in Károly Gerstner, editor, Új magyar etimológiai szótár [New Etymological Dictionary of Hungarian] (ÚESz.), Online edition (beta version), Budapest: MTA Research Institute for Linguistics / Hungarian Research Centre for Linguistics, 2011–2024.